Javult a vasúti árufuvarozás helyzete

  • 1-10000 m2
  • 1-7 €/m2



Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően jelentősen javult a vasúti árufuvarozás helyzete, a legtöbb tranzitvonalon lassítás nélkül átjárható az ország – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója egy konferencián.

A következő években folytatódnak a villamosítási projektek, így valamennyi szomszédos ország felé elérhető lesz a minőségi, olcsó vasúti árufuvarozási szolgáltatás. A szerbiai irány volt sokáig az egyetlen kivétel, mert a Belgrád felé vezető korridor nem volt az uniós hálózat része, és így 2030-ig nem lett volna forrás a fejlesztésére – mondta Dávid Ilona a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) konferenciáján.

A Budapest-Belgrád vasútvonalat végül kínai forrásból fejlesztik egy nagy nemzetközi projekt részeként, hogy a görög Pireusz kikötőjébe a kelet-ázsiai hajókon érkező konténereket vasúton szállítsák tovább Nyugat-Európa felé. Magyarországon át számos szárazföldi logisztikai terminál gyorsabban elérhető, mint egyes nyugat-európai kikötőkből.

A MÁV – bár a cargoüzletág privatizációja óta nincs korszerű logisztikai tevékenysége – jelenleg is sokféle szolgáltatást kínál a logisztikai piacnak. Ígéretet tett arra, hogy a jövőbeni vasúti infrastruktúrafejlesztéseknél figyelembe veszik az árufuvarozási igényeket és a rakodóterületeket is korszerűsíteni fogják.

Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója és Kovacsics Iván tanácsadó a kínai áruk magyarországi logisztikai elosztásának lehetőségéről beszélt. A beérkező áruforgalom alapján Magyarország a környező országokkal összevetve első helyen áll, de a teljes konténerforgalomban csak huszadik Európában. Ennek oka, hogy az országnak nincs tengeri kikötője, így a vasúti fuvarozásra kell koncentrálni a jövőben. Az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredményei már kezdenek látszani: márciusban érkezhet Budapestre az első olyan irányvonat, amely Kínából származó, konténerekbe rakott árukat hoz vasúton.

Pablo Hoya, az Europlatform (European Logistics Platforms Association) spanyol elnöke elmondta: Magyarország a szervezet legújabb tagja, miután nemrégiben csatlakozott a másik hét résztvevőhöz (Németország, Dánia, Finnország, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália). Az érdekképviseleti szövetség 1991 óta több mint 100 európai logisztikai platformot képvisel együtt az összes árufuvarozási korridorral.

John A. Foord, a FONASBA (Federation of National Associations of Ship Brokers and Agents) elnöke szerint a tengerhajózásban nehéz időszakot élnek, mert a személy- és teherhajók túlterheléssel küzdenek, miközben nagyon alacsonyak a fuvardíjak, ami hosszútávon nagy hátránnyal jár. A tengereken egyre kevesebb a hajó, de egyre több az akár 20 ezer TEU (20 láb hosszúságú fém konténer) befogadóképességű óriás uszály. A meghatározónak számító távol-keleti irányba szinte csak ilyen óriáshajók közlekednek, ezért reális a veszélye annak, hogy a nyolcezer TEU-s vagy annál kisebb hajók néhány éven belül eltűnnek.

forrás:https://www.napi.hu

Loading...